Szülőknek
Nyomtatás E-mail

Gyerekek és az okoseszközök kapcsolata 

A háborúhoz hasonló pusztítást végez a gyermekek személyes kapcsolataiban az okoseszközök használata - mondta Pál Ferenc római katolikus pap az InfoRádió Aréna című műsorában. A Pál Feri atyaként közismert mentálhigiénés szakember azt mondja, a gyermekekben benne van a természetes kapcsolódási szándék, a szülőkön múlik, hogy egy gépet adnak neki, vagy önmagukat. Szerinte a magyar felnőttek fele kötődési zavarral él.

Megszűnik a verbális kommunikáció és elfelejtenek hagyományos módon írni és fogalmazni
Magányos generáció: már az okoseszköz az igazi barátjuk...

InfoRádió: A magány nagyon eluralta a közösségeinket is, de magányosnak lenni nagyon sokféleképpen lehet.

Pál Feri atya: A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének a kutatásai alapján a magyar felnőtt lakosságnak ötven százaléka kötődési zavarral él, ami azt jelenti, hogy érzelmileg nehéz kapcsolati helyzetekben elbizonytalanodik vagy magában, vagy a társában, vagy a kapcsolatban. Manapság egy olyan kultúrában élünk, ahol az alfa nemzedék már csecsemőkortól kezdve az okoseszközök világába születik bele.

Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

Fejleszthető tornával az értő olvasás, az írás, a számolás?

Elsőre talán még a kérdés is furcsának tűnik. Valóban elképzelhető lenne, hogy az diszlexia és diszkalkulia problémájával, tehát írás-, vagy olvasászavarral, esetleg számolási nehézséggel küzdő gyerekek jól fejleszthetők bizonyos tornagyakorlatok segítségével? Lehet-e, hogy bizonyos mozgások következetes és szorgos ismétlésének hatására javul az iskolai teljesítmény olyan konkrét területeken, mint az írás, az olvasás vagy a matematika?

A tanulási nehézségek hátterében nagyjából az esetek 70%-ában megtalálható az idegrendszer részleges éretlensége, sérülése, vagy hibás szerveződése. Többnyire, ha sikerül felszámolni az idegrendszer szerveződésébe becsúszott hibákat, a tanulási nehézségek tünetei jelentősen csökkenek: javul az olvasás, a helyesírás, szebbé válik a külalak, oldódnak a számolási nehézségek. 

Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

Jobb iskolai teljesítmény napi fél óra tornával? 

A diszlexia és a tanulási nehézségek kialakulásában az esetek 70%-ában szerepet játszik az idegrendszer alulszervezettsége, részleges éretlensége, esetleg sérülése.


Meghatározott mozgásformákkal az idegrendszer más és más területeit stimulálhatjuk, ezen keresztül pedig jelentős javulást érhetünk el a tanulási nehézségek oldásában. Ahogy a mozgáson keresztül az idegrendszer ledolgozza deficitjeit, úgy javul a korábban tanulási zavarokkal küzdő gyermek iskolai teljesítménye.

Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

Bukfenc és diszlexia

A csúszó-mászó, később futkározó és labdázó kisgyerek ezekkel a mozgásokkal nem csupán a testét ügyesíti, hanem az agyát is csiszolja. Az élet első éveiben elsajátított fizikai készségek, kihatnak a későbbi szellemi teljesítményre.


A tudósok még jó tíz évvel ezelőtt is egészen másként képzelték el az agy kifejlődését az egyes embereknél. A genetikai örökség meghatározó mivoltából kiindulva feltételezték, hogy mindenki előre beprogramozott agytekervényekkel születik.

Bővebben...
 
Miben jók a diszlexiások? Nyomtatás E-mail

Miben jók a diszlexiások? 9 pozitív példa

Manapság sokszor hallhatunk, olvashatunk a diszlexiáról, szülőként és tanárként is tájékozódhatunk a problémáról, a tünetekről vagy épp a fejlesztési lehetőségekről. Azonban az információk többsége a problémákra koncentrál, arra, hogy miben gyengék a diszlexiások, miben vannak lemaradva a többiektől, milyen fejlesztésre, segítségre van szükségük. Emiatt hamar az a kép alakulhat ki bennünk, hogy a diszlexia egyfajta fogyatékosság, gyengeség.

Pedig ez nem igaz. A diszlexia nem fogyatékosság, hanem eltérő, a többségtől különböző gondolkodásmód. Ez az eltérő észjárás a hagyományos, olvasáson alapuló, akadémikus tudást számon kérő iskolarendszerben valóban hátrány lehet, ugyanakkor vannak olyan területek is, ahol a diszlexiások előnyben vannak.

Néhány példa:

1.  Az egészet látják

A diszlexiások gyakran sokkal teljesebben látják a világot, észreveszik a rejtett összefüggéseket, és nem vesznek el a részletekben. A szűklátókörű emberekre mondják: Nem látják a fától az erdőt. A diszlexiásokra inkább az ellenkezője igaz: Nem veszik észre a fát, de látják az erdőt. 

„Olyan, mintha a diszlexiások nagy látószögű objektíven keresztül szemlélnék a világot, míg a többiek nagyítóval nézegetik  az apró virágokat. Mindkét megközelítés hasznos, de más jellegű részleteit fedi fel világunknak.” - Matthew H. Schneps, Harvard Egyetem
 

2. Megtalálják a nem odaillő részleteket.

A diszlexiások vizuális feldolgozó képessége általában kiugró, jól teljesítenek például az úgynevezett „lehetetlen alakzatok” felismerése során. Christopfer Tonkin biokémikus úgy írta le ezt, mint "nem odaillő dolgokra" való érzékenység. Ahogy a tudós elmondta, a biokémiai kutatómunka során hatalmas mennyiségű vizuális adatot kell értelmezni, és meg kell találni azokat az jelenségeket, melyek önmagukban nem láthatóak, csak a környezetük furcsaságai utalnak létezésükre. A kutató ezt a különleges képességét a diszlexiájának tulajdonítja.

A biokémián kívül is sok olyan terület van, ahol a diszlexiások előnyben vannak. A GCHQ brit hírszerző szolgálat például kifejezetten szívesen alkalmaz diszlexiás elemzőket, az asztrofizika területén pedig olyan sokan diszlexiás kutató dolgozik, hogy a jelenségre felfigyelve a Harvard-Smithonian Asztrofizikai Központban a diszlexiások képességeire fókuszáló vizsgálatot kezdeményeztek. Az eredmények igazolták, hogy a diszlexiások az átlag fölött teljesítenek a komplex képek felismerése, értelmezése és felidézése során.
 

3. Fejlett mintafelismerés

A diszlexiások közül sokan képesek felismerni az összetett rendszereket, átlátni a bonyolult szerkezeteket, megérteni az egyes elemek kapcsolódását és szerepét, és képesek hasonlóságokat felfedezni különböző dolgok közt. Ennek nagy szerepe van azokon a tudományterületeken, ahol fontos a vizuális ábrázolás, mint például a matematikában vagy az orvostudományban.

"Felismertem, hogy diszlexiás vagyok, és aztán arra is rájöttem, hogy a gondolkodásom különösen képszerű. Munkám során ábrák és mintázatok vesznek körül, és én azokat a dolgokat is észreveszem, amit mások nem. A diszlexia miatt vagyok képes meglátni ezeket a sémákat.

A diszlexia nem múlik el. Idővel rájössz, hogy hogyan oldhatod meg a nehézségeket, és hogyan fordíthatod a javadra, de mindig veled marad. Ha a diszlexia elmúlna, valószínűleg ezek a képességek is eltűnnének vele együtt." Beryl Benacerraf, belgyógyász, radiológus, ultrahang-specialista

 

4. Fejlett térismeret

A diszlexiások közül sokan átlag fölötti teljesítményt nyújtanak  a térbeli objektumok gondolatban való átalakítása, változtatása során. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a világ vezető építészei és divattervező között is sok a diszlexiás.

"Hülyének neveztek. Nem csak olvasni nem tudtam, de a leckét sem tudtam megtanulni. Mindig rossz tanuló voltam. Kínzott a depresszió." Richard Rogers, angol építész

"Az iskolában nagyon gyengén teljesítettem - már amikor egyáltalán bementem. A diszlexiám miatt mindenki azt hitte rólam, hogy buta vagyok. Az olvasással még mindig vannak gondjaim. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mindig balról jobbra, és újra balról jobbra haladjak, különben a szemem elkalandozik." Tommy Hilfiger, amerikai divattervező

 

5. Képi gondolkodás

A diszlexiások hajlamosak inkább képekben, mint szavakban gondolkodni. A Kaliforniai Egyetem kutatása igazolta, hogy a diszlexiás gyerekek képfelismerés során elért eredménye gyakran kimagasló.

Rodin, a híres 19. századi szobrászművész is diszlexiával küzdött, 14 évesen még alig tudott írni és olvasni. Erős képi memóriájának köszönhetően képes volt a múzeumban nappal látott képeket éjszaka emlékezetből lefesteni.
 

6. Élesebb perifériás látás

A diszlexiások perifériás látása általában élesebb, mint a többségé, ennek köszönhetően gyorsan felfogják egész környezetüket. Ahelyett, hogy pár apró részletet figyelnének meg, inkább teljességében ragadják meg az őket körbevevő világot.

James Howard, az Amerikai Katolikus Egyetem professzora egy olyan kísérletet végzett el, melyben a résztvevőknek a számítógép képernyőjén rengeteg 'L'  között kellett megtalálniuk az egyetlen 'T' betűt. A diszlexiások sokkal gyorsabban végeztek a feladattal, mint a többiek. 
 

7. Vállalkozók

Magyar adatok nem állnak rendelkezésre, de amerikai felmérések szerint a vállalkozók egyharmada diszlexiás. Ez azt jelenti, hogy a diszlexiás emberek sokkal gyakrabban vágnak bele önálló vállalkozásba, mint a többiek.

Olyan ismert üzletembereknek volt olvasási problémája, mint például Thomas Edison, Henry Ford, Steve Jobs vagy Charles Schwab. Valószínűleg a diszlexiásokra jellemző erősebb stratégiai és kreatív gondolkozás biztosít előnyt az üzleti életben.

"Úgy tűnt, másképp gondolkodom, mint az osztálytársaim. Az én legfontosabb célom az volt, hogy elindítsak egy vállalkozást, és teremtsek valamit. A diszlexiám segített kialakítani a vevőkkel folytatott kommunikáció módszereit." Richard Branson
 

8. Magas kreativitás

A világ legismertebb színészei közül szintén sok a diszlexiás, például Orlando Bloom, Johnn Depp vagy Keira Kinghtley.  

"Úgy tűnik, hogy a rengeteg szuper-kreatív formatervezőnek van egy közös tulajdonsága: valamennyien diszlexiától szenvedtek. " Søren Petersen tudományos kutató, formatervező

A tanárai szerint Pablo Picassónak "nehézséget okozott a betűk irányának megkülönböztetése". Picasso olyannak festette le a világot, amilyennek ő maga látta: időnként szabálytalanul, fordítva vagy épp fejjel lefelé. Képzelete ereje valószínűleg olvasási problémáiból eredt. 
 

9. Problémamegoldás

Régóta tudjuk, hogy a diszlexiások hajlamosak a problémákat hirtelen ugrásokkal, meglepően intuitív módon megoldani. A problémamegoldásnak ez az ösztönös módja olyan, mint az álmodozás: bámulnak ki az ablakon, szabadjára engedik gondolataikat, míg hirtelen összeállnak a kapcsolatok, és megszületik az ötlet.  

A diszlexiások helyzetete nem könnyű. A mai iskolarendszer nem felel meg az ő igényeiknek sem. Rengeteg nehézséggel kell megküzdeniük. De végül nekik is lehetőségük van teljes és boldog életet élni. Ahogy az Richard Rogers  építész mondta a diszlexia kapcsán:

"A világban rengeteg hozzád hasonló diszlexiás ember él. Látom a gyerekeimen is: szembenéztek a problémáikkal, és ennek eredményeképp váltak sikeressé."

A teljes cikk itt tekinthető meg.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
SEO by Artio

Ide járunk gyógyulni...


Svédmasszázs és kinezio tape:





Kiropraktika:


Ortopédia és traumatológia:





Csatornáink





Szponzoraink

 
























Támogatóink



Magyar Olimpiai Bizottság


 
Veszprém Város Önkormányzata


NUPI-USI




Média támogatóink



InfoVeszprém.hu





 


Rádió Méz