Egy 17 éves tinédzser vallomása Nyomtatás E-mail

„Életem legjobb döntése volt, hogy töröltem magam a közösségi oldalakról”

Egy 17 éves tinédzser gondolt egyet, és az összes közösségimédia-oldalról törölte magát. Amellett, hogy kiszámolta, korábban mennyi időt pazarolt az efféle oldalakra, azt is leírta, hogy milyen pozitív változásokat hozott az életében ez a döntés.


A 17 éves Corey Alexander 13 éves korában kapta első okostelefonját, azóta pedig saját számításai szerint napi három órát lógott a különböző közösségi oldalakon. A fiatalember azonban egy idő után megcsömörlött a szelfiktől, a lájkoktól és a kommentháborúktól, így hirtelen elhatározásból, egyik napról a másikra törölte magát. Tapasztalatait blogján tette közzé. Az alábbiakban fordításban közöljük a legérdekesebb részeket.

 

Közösségi média: egy időpazarló, függőséget okozó drog, amelyen keresztül a legmélyebb narcisztikus gondolatainkat is kifejezhetjük. Legalábbis én így láttam, lehet, hogy a te helyzeted más.

Mint bármilyen hatékony eszközt, a közösségi médiát is lehet jóra és rosszra használni – az én esetemben a rossz volt túlsúlyban.

A közösségi média egy valóságos szörny egy 17 éves számára. A korombeliek közül mindenki, mindennap órákon át snapchatel, instagramozik vagy facebookozik – és még ki tudja, mi mást. 

Ha nem vagy jelen, kívülálló vagy. Furcsának és hülyének tartanak. Egy vesztesnek. Küszködni fogsz, hogy meghívjanak a társasági eseményekre, és az emberek nem akarnak majd barátkozni veled. Szomorú, de így mennek mostanában a dolgok.

Emlékszel arra a gyerekre, akit utolsóként választottak be valamelyik csapatba tesiórán? Na, körülbelül így tekintenek ma azokra, akik nem használják a közösségi médiát.

Büszke vagyok rá, hogy ma már én is egyike vagyok ezeknek a gyerekeknek. Akit figyelmen kívül hagynak (és ennek örül), mert már nem vagyok »releváns«. [...]

Ma már nem posztolok rendszeresen Instagramra, és nem számolgatom, hogy percenként hány lájkot kapok. Nem is törlöm ki a fotóimat, amik nem érték el legalább a 150-et.
Visszatekintve iszonyúan haragszom magamra, amiért ennyi időt és energiát fektettem ebbe az egészbe. Tudjátok, hány könyvet elolvashattam volna ennyi idő alatt?!

Számoljunk csak: 13 voltam, amikor megkaptam a telefonomat, most 17 és fél vagyok. Naponta legalább 3 órát töltöttem közösségi médiával, tehát:

17,5–13= 4,5 x 365 = 1642 x 3 = 4927 órát pazaroltam el az életemből.

Nem is akarok belegondolni, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent csinálhattam volna. De nem bosszankodom ezen, mert nincs értelme. Egy kínai közmondás szerint a legjobb időpont egy fa elültetésére húsz évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont pedig most van. Úgy érzem, ezzel tudok azonosulni, itt az ideje újrakezdeni. 

Persze nem mondom, hogy könnyű volt ezeket a fontos alkalmazásokat letörölni a telefonomról, de úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha egyik napról a másikra leállok. Három hónap telt el azóta és az alábbi hét dolgot vettem észre:

Rendszeresen újra átélem, hogy milyen volt gyereknek lenni – a túláradó kreativitás érzését és azt, hogy nem érdekel, mások mit gondolnak. Nem feltétlenül tudom pontosan körülírni ezt az érzést, csak azt tudom, hogy nagyon hiányzott. Amikor aktívan használtam a közösségi médiát, mindig azon paráztam, hogy vajon mit gondolnak majd rólam az emberek – elmondjam-e a véleményemet, vagy azt mondjam, amivel be tudok illeszkedni? Örülök, hogy megtaláltam a választ erre a kérdésre. Az életem most egy üres vászon, és én vagyok Picasso, aki épp egy remekművet készül festeni.

Rengeteg szabadidőm van újabban. Régen mindig azon küszködtem, hogy legyen elég időm mindenre, amit meg kell csinálnom. A telefonom mindig közbezavart, és »megette« a szabadidőmet. Késtem a munkából, és csomószor döntöttem úgy, hogy nincs időm elmenni edzeni. Most sokkal hatékonyabb vagyok, és mindent el tudok végezni időben (csak hogy megfelelő perspektívát is adjak: 16 évesen le tudtam érettségizni, ezért dolgozom most 17 évesen).

Már nincs kisebbségi komplexusom másokkal szemben. Folyamatosan saját, »kulisszák mögötti« képeinket hasonlítgatjuk mások tökéletesre csiszolt posztjaihoz. Emlékszem, amikor régebben a Facebookot pörgettem, mindig olyan gondolataim voltak, hogy »bárcsak lehetne nekem is egy ilyenem«, »ó, hogy ő milyen szerencsés...« és így tovább, egy csomó nevetséges gondolatom volt. Ma már nem így tekintek a világra. Nincs egyetlen más ember sem a világon, aki szívesebben lennék, mint saját magam. Szeretem magam, és izgatott vagyok a jövőmet illetően.

Boldog és nagyon motivált vagyok, valamint soha nem voltam még ilyen jó formában. Korábban egyik sem volt rám igaz, amikor állandóan a közösségi oldalakat bújtam. Depressziós voltam, lusta, és ramaty volt a kondícióm is. Három hónappal később fogytam egy csomót, és naponta járok sportolni.

Horowitz Katalin

 
SEO by Artio

Ide járunk gyógyulni...


Svédmasszázs és kinezio tape:





Kiropraktika:


Ortopédia és traumatológia:









Szponzoraink

 
























Támogatóink



Magyar Olimpiai Bizottság


 
Veszprém Város Önkormányzata


NUPI-USI




Média támogatóink



InfoVeszprém.hu





 


Rádió Méz