Nyomtatás

Andrew Solomon: Alma a fájától

Az alma nem esik messze a fájától – tartja a mondás –, de mi van akkor, ha ez mégsem igaz? Andrew Solomon egy évtizeden keresztül írta korszakalkotó művét, amely olyan szülőkről és gyermekeikről szól, akik különböznek az átlagtól.


A több mint háromszáz meginterjúvolt család között akad, amelyik a siketséggel, más a Down-szindróma vagy az autizmus kihívásaival szembesül; de csodagyerek is felbukkan a könyv szereplői között, ahogyan olyan is, aki erőszakban fogant, vagy idővel ráébredt, hogy nem a biológiai neméhez tartozik.

Ezek a tulajdonságok és körülmények látszólag elválasztják egymástól az alanyokat, a családok azonban számos közös tapasztalaton osztoznak – ugyanabban az örömben és bánatban, a kirekesztettség érzésében. A szülők számára minden esetben megválaszolandó kérdés, hogy képesek-e elfogadni a gyermeküket, és ha ez megtörtént, hogyan segíthetik őt a fejlődésben, a kiteljesedésben, abban, hogy boldog felnőtt váljon belőlük. Ám ennek ellenkezőjére is akad példa: olyan szülő–gyermek kapcsolatra, amelyben válaszként végül az elutasítás születik meg.

Az Alma a fájától őszinte, felkavaró könyv, amely a tradicionális értelemben vett család fogalmát gondolja újra, miközben nem hallgatja el a különbözőség árnyoldalait sem. Az utóbbiak ellenére mégis minden egyes sorából sugárzik az elköteleződés, a tolerancia, az elfogadás és a szeretet.

Tartalom

I. A fiú

II. Siketek

III. Kisemberek

IV. Down-szindrómások

V. Autisták

VI. Skizofrének

VII. Testi fogyatékosok

VIII. Csodagyerekek

IX. Erőszakból születettek

X. Bűnelkövetők

XI. Transzneműek

XII. Az apa

Jegyzetek
Bibliográfia
Segítő szervezetek, intézmények, ajánlott irodalom a magyar kiadás olvasóinak
Név- és tárgymutató



Szerző: Andrew Solomon
Cím: Alma a fájától
Alcím: Különleges igényű gyerekek
Kiadó, évszám: Libri Kiadó, 2017
 
SEO by Artio