DARTS - Egy sport, amelynél a legkevésbé számítanak a külső adottságok!

A dartsban nem számítanak a méretek, és a kor sem. Kellő kitartással és állhatatossággal itt bárkiből lehet akár világbajnok is!


dartsA felkészülés, az edzések alatt a gyakori sikerélmény biztosítja azt, hogy a sportolók nem veszítik el lelkesedésüket, és már egészen kis kortól kezdve élvezetes elfoglaltságot jelent a gyermekek számára is.

Tehát, a DARTS kortalan sport, melyet bárki, bármikor elkezdhet. Az esélyek hasonlóak: fiatalok és idősek, hölgyek és urak egyformán jó játékossá, versenyzővé válhatnak.

A darts együttesen fejleszti a koncentrációs, a fizikai és a mentális képességeket, továbbá elősegíti a jó közösségi szellem kialakulását.

A dartsklubokban példaértékű az összetartás! A komoly és főleg rendszeres edzés, a sok együtt töltött idő összekovácsolja a legkülönbözőbb társadalmi szinten álló embereket. A csapatversenyek lehetővé teszik, hogy az egyéni sportág komoly egymásra utaltság érzését váltsa ki, mivel egy közös célért egymásért is küzdenek a versenyzők. Ezek a versenyek igazi közösségformáló hatásúak, a legtöbb versenyző itt hozza a legjobb formáját, a közös céltól motiválva.

 

2014. augusztus 1-én megalakult a Centrum Sport Egyesület Darts Szakosztálya, ezzel biztosítva, hogy tagjaink megfelelő módon edzhessenek és készüljenek az országos versenyeken való részvételre. Az ehhez szükséges infrastruktúrát maguk alakították ki a klubhelységben, ahol a hivatalos verseny feltételeknek megfelelően lehet steel és soft táblákon gyakorolni.

Az évek óta rendszeresen együtt gyakorló  játékosok a tavalyi év során jöttek rá, hogy képességeik és igényeik immár túlszárnyalták a városi háziversenyek kínálta fejlődési lehetőségeket. A sportág iránti elkötelezettségük és szeretetük vezette őket arra az elhatározásra, hogy munkájukat szervezettebb keretek között folytassák, kezdők és haladók számára is esélyt biztosítva a darts sport megismerésére és igény szerinti gyakorlására.

Jelenleg heti két alkalommal tartunk edzéseket és háziversenyeket (501 DO), melyeken szép számmal jelennek meg a sportág amatőr és profi képviselői is. Célunk, hogy a sportágat magas színvonalra helyezve folytassuk tevékenységünket és elősegítsük az érdeklődő játékosok szakszerű fejlődését, egy erős versenyzőbázis felépítését, a fiatal korosztály bevonását az utánpótlás nevelésbe, továbbá összefonódva a városban jelentős társadalmi bázist képviselő Pannon Egyetemmel megnyissuk egyesületünk kapuit a hallgatók előtt is, akik tanrendi kereteken belül gyakorolhatják a sportágat, ezzel is bővítve az intézmény sport-palettáját.

Bár szakosztályunk nem nagy múltú, de terveink határozottak, tagjaink pedig elkötelezettek. Hisszük, hogy eddigi és jövőbeni kitartó munkánknak köszönhetően büszkén képviselhetjük városunkat és Egyesületünket az országos megmérettetéseken is.

Edzéseinket a Bagoly Söröző Klubhelyiségében tartjuk, amely Veszprémben az Aranyoskút utca 7. szám alatt található. Bővebb információkat Ujváry Balázs szakosztályvezetőtől tudhatsz meg, az alábbi telefonszámon: +36 20 218 41 33.

Sok szeretettel várunk minden darts iránt érdeklődőt!


 

 
SEO by Artio

Ide járunk gyógyulni...


Svédmasszázs és kinezio tape:





Kiropraktika:


Ortopédia és traumatológia:





Csatornáink





Szponzoraink

 
























Támogatóink



Magyar Olimpiai Bizottság


 
Veszprém Város Önkormányzata


NUPI-USI




Média támogatóink



InfoVeszprém.hu





 


Rádió Méz