Centrum Sport Egyesület
Nyomtatás E-mail

Pingpongosaink eredményes szereplése a pápai Miniolimpián


A június 18-án rendezett nemzetközi viadalon losonci ellenfeleket legyőzve nyerte meg az újoncok versenyét Hriczu Sebestyén, Pósfai Márton pedig az 5. helyet szerezte meg.



Az ifjúsági lányok között II. helyezett lett Áldozó Borbála, a két III. helyezett Gárdonyi Nóra és Szabó Viktória, míg az 5. helyet Janku Flóra érdemelte ki.


Az ifjúsági fiúk mezőnyében Golarits Márton bronzérmet szerzett.

 
Gratulálunk ifjú versenyzőinknek és további sikeres felkészülést kívánunk!
MentésMentésMentésMentés
 
Keveset bukfenceznek, agyilag túlpörögnek a mai gyerekek Nyomtatás E-mail

A szakemberek szerint a mai gyerekek idegrendszerének sokkal több ingert kell feldolgoznia, és ehhez minél több mozgásra lenne szükség. Ehhez képest általában egy tanterembe zsúfolva, a szabad levegőn csak keveset tartózkodva töltik napjaikat az iskolában, ahol a 45 perces tanórák általában már ingerszegények számukra.


"A mostani gyerekek mások, mint a régiek. Sokkal több ismerettel kerülnek iskolába, mert már a korai időszakban sok információt gyűjtenek tévéműsorokból és filmekből, értenek a számítógéphez,
Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

Stressz a versenyek előtti stressz miatt?

Tippek sportoló gyermekek szüleinek, hogyan segítsék gyermeküket a versenyek előtti stresszhelyzetben.


Mindannyian számtalanszor átéltük már, hogy a megmérettetések, sportversenyek akkor válnak igazán pozitív élménnyé, ha a „tegyél meg minden tőled telhetőt” vagy a „hozd ki magadból a legtöbbet” hozzáállás érvényesül. Szülői és edzői támogatással a fiatalkori sport versenyvilága lehet a terepe annak, hogy a gyerek megtanulja kezelni a stresszes, érzelmileg megterhelő helyzeteket. Ez a tapasztalat és képesség az egész életén keresztül elkísérheti őt, majd segítheti például az iskolai teljesítményben, valamint később a munka világában.
Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

A város legjobb sportolóit díjazták

Kitüntetés vehetett át Jónás Valentina és Lackó Benedek, mindketten a korosztályos Sumo EB-ken elért eredményeikkel kerültek a legjobbak közé.


Gratulálunk sportolóinknak és további szép sikereket kívánunk!


A rendezvényről bővebb beszámolók itt tekinthetőek meg:
 
Nyomtatás E-mail

A város büszkeségeit díjazták


Idén új helyszínen, a Veszprém Agórában rendezték a hagyományos sportévnyitót,
ahol a 2015-ös évben kiemelkedően teljesítő utánpótláskorú és felnőtt veszprémi
sportolókat, edzőket, sportvezetőket, csapatokat díjazták.

„Veszprémnek fontosak a sportsikerek” Porga Gyula köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a
Veszprém Aréna és a Hangvilla után ismét egy olyan helyszín adhatott otthont az ünnepségnek,
amelyet nemrégiben újítottak fel. Megjegyezte: bízik benne, hogy a 2018-as rendezvénynek már a
város új sportuszodája lehet a helyszíne.

– A közösség identitása szempontjából az élsport kiemelten fontos. Kellenek olyan csapatok,
sportolók, akikért a közösség szíve megdobbanhat, akik a gyerekek számára példaképek lehetnek
– húzta alá Veszprém polgármestere. –

Ugyanilyen értékű azonban az utánpótlássport is, hiszen a ma gyerekeiből lesznek a jövő élsportolói.
Ezért fontos feladatunk az infrastrukturális feltételek biztosítása, az utánpótlásműhelyek lehetőség
szerinti anyagi támogatása. Mindezek mellett fontos, hogy Veszprém ne csak szurkoló város, hanem
sportoló város is legyen. Elmondhatjuk, hogy a tömegsport, szabadidősport infrastruktúrája, feltétel-
rendszere is adott Veszprémben.

Jó látni, hogy sokan töltik sportolással a szabadidejüket. Veszprémnek fontosak a sportsikerek, hiszen
a mérhető, látványos sikereket a sportolók tudják a leglátványosabban közvetíteni – tette hozzá a
városvezető, aki megköszönte a sportolók, szülők, edzők, sportvezetők, támogatók áldozatos munkáját.

Laczkó Benedek birkózás és sumo, Túri Péter szakosztályvezető

Elsőként a Veszprém Város Sportjáért emlékplaketteket adták át. Elismerésben részesült Túri Péter
(a Centrum Diák és Szabadidő SE edzője)..., majd városunk utánpótláskorú sportolóit is kitüntették:
Laczkó Benedek (a Centrum SE birkózója, szumósa, edzője: Túri Péter),

A teljes cikk fotókkal, megtekinthető a vehirsport.hu-n!

További megjelenések:
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
SEO by Artio

Ide járunk gyógyulni...


Svédmasszázs és kinezio tape:





Kiropraktika:


Ortopédia és traumatológia:





Csatornáink





Szponzoraink

 
























Támogatóink



Magyar Olimpiai Bizottság


 
Veszprém Város Önkormányzata


NUPI-USI




Média támogatóink



InfoVeszprém.hu





 


Rádió Méz